Szerencsére egyelőre fel sem merült Bodrogi Gyulában, hogy otthagyja a színpadot

Színházi szerepek, tévéfilmek, sorozatok százai, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze, társ, édesapa, nagypapa, színészóriás. Röviden össze sem lehet foglalni Bodrogi Gyula személyének lényegét. Bodrogi Gyula 1934. április 15-én született, közelgő kilencvenedik születésnapja alkalmából pedig a Vasárnapi Blikk olvasóinak idézte fel élete fontos állomásait.
Mindenekelőtt kezdjünk egy aktuális kérdéssel: hogy van a keze?

Szerencsére sokkal jobban, köszönöm! Kisebb súlyokat már emelgetek vele, sőt, az orvos szerint kell is terhelni. Gyógytornász jár hozzám, jól haladunk a kezeléssel, ha minden jól megy, hamarosan újra a régi lesz a kezem.

Fotó: Fuszek Gábor

Kilencévesen, 1943-ban állt először színpadra Pápán. Már akkor érezte, hogy önt erre a pályára teremtette a Jóisten?

Nem, akkor még nem tudtam konkrétan, hogy ez lesz a sorsom, de arra emlékszem, hogy nagyon jól éreztem magam. Bejöttek az osztályunkba válogatni, azt mondták, az a gyerek jó lesz. Ez voltam én, mire a tanító nénim mondta, hogy rendben, akkor ő majd megtanulja velem a szerepet. Így is lett. Egy háborús darabban játszottam, egy kisfiút alakítottam, akinek az édesapja az orosz frontra került. Akkoriban ilyen volt a világ, mindenfele lőttek, még a színdarabokban is.

Hogyan élte meg a háború éveit? Gyerekként nem lehetett könnyű…
Azt hiszem, nekünk nagyon nagy szerencsénk volt, mert a háború alatt Pápáról Érdligetre költöztünk, azt a városrészt pedig szerencsés módon elkerülte a pusztítás. Tárnokon nagyobb volt a veszteség. Egész Érdligetet egyetlen lövés érte, az is egy benzinkutat talált el. Ennek ellenére nehéz volt, de főleg a szüleimnek.

Bővebben a Blikk oldalán olvashastnak