topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Új évad a Zenebutikon!

 Szabó Ádám

 Szabó Ádám és felesége nagyon várják már kisfiuk érkezését, ám az utolsó hetek sem múlnak el kaland nélkül.

Az izgalmakkal teli időszak most váratlan fordulatot vett, a zenész ugyanis hétfőn egy otthoni baleset után kórházba került, ahol gyors műtétre volt szüksége. A 32 éves énekes most gipszben várja a kisbaba születését, ám reménykedik abban, hogy mire eljön a nagy nap, addigra lekerül róla.
Szabó Ádám és felesége, Szabó Jennifer már nagyon izgatottak amiatt, hogy hamarosan bővül a családjuk. A fiatal házaspár nyárra várja első gyermekük, egy kisfiú születését, és korábban már azt is elárulták, hogy apás szülést szeretnének majd. A leendő szülők a pici érkezése előtt még óriási fába vágták a fejszéjüket, ugyanis még belekezdtek egy felújításba is. Noha először csak a nappalit szerették volna megszépíteni, végül szinte az egész ház ráncfelvarráson esett át.

A nagy izgalmak közepette azonban most váratlan dolog történt. Az énekest az elmúlt napokban baleset érte, ami miatt a kórházban meg kellett műteni.

"Sajnos hétfőn történt velem egy kis baleset, hazaértem az ultrahangos vizsgálatról a feleségemmel és annyira eufórikus állapotban voltam, hogy amikor kivittem a szemetet szerettem volna több helyet csinálni a kukában és nem vettem észre, hogy egy törött (mosogatógép által kinyírt) váza lakik benne, és sikeresen belenyúltam a tutiba..." – számolt be a történtekről pénteken Szabó Ádám a közösségi oldalán.

Az előadó bejegyzése szerint a mentő szerencsére hamar kiérkezett hozzájuk, a kórházban pedig azonnal ellátták.

A szétvágott csuklóm nagyon gyors műtét után megmenekült. 1 hónap kényszerpihenőt kapott a kezem, de remélem a kisfiam érkezésére lekerül rólam a gipsz – fogalmazott a leendő édesapa.

Az énekes azt is hozzátette, hogy most mindenben egymásra vannak utalva Jenniferrel.

"A feleségemmel most egymást öltöztetjük, fürdetjük szóval álom az élet. Vigyázzatok magatokra! Hálás vagyok a Szent János kórház orvosainak, amiért ilyen gyorsan és profin elláttak és a feleségemre és kisfiamra tekintettel voltak és vigyáztak rájuk is a műtét alatt" – zárta sorait Szabó Ádám, aki egy fotót is megosztott a gipszben lévő karjáról.

Forrás: Blikk

 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva