topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 
 nagyduett

 Már csak nyolc páros és egy trió szórakoztatta a tévénézőket A Nagy Duett nyolcadik évadának második élő adásában.

Előző héten Stana Alexandra és Galambos Lajos érték el a legkevesebb szavazatot, így egy produkció után kiestek az éneklős műsorból múlt héten. Ez a mai napon sem volt másképp, egy párosnak búcsút kellett intenie a nézőknek, mutatjuk, kik távoztak a TV2 show-jából.
Kovács Áron és Gesztesi Panka nyitották meg a nagyszabású showműsor második élő adását és egy lázadó produkcióval álltak színpadra.

Őket követte a zsűri egyik nagy kedvence, Gáspár Bea és Peter Srámek, a szlovák származású énekes földig érő arany ruhában tekergett, partnere pedig rengeteg dicsérő szót kapott színpadi jelenlétére, amikor a Micsoda nő ez a férfi című slágert adták elő.

Ők távoztak a Nagy Duettből

Ismét több páros került a veszélyzónába, a műsor egyetlen triója, Péterffy Lili Lelle és a Bódi tesók, Komornyi Zsuzsi és Fekete Pákó, valamint Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás maradtak a színpadon. Közülük a zsűri csupán egyet menthetett meg, az ő szavazataik alapján pedig Pákóék folytathatják a versenyt.

A Bódi tesók és Péterffy Lili LelleVáratlan végeredmény, a Nagy Duett második élő show-jának kiesői: A Bódi tesók és Péterffy Lili Lelle

Végül a műsorvezetők kimondták, hogy a nézői szavazatok megmentették Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás duóját, így Péterffy Lili Lelle és a Bódi ikrek triója búcsúzott a műsorból.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva