topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 
 vegvari Adam

 A Pop, kaja, satöbbi című műsorban a színész-műsorvezető Anger Zsolt a Neoton Família zenészével, Végvári Ádámmal főzött közösen a Viasat3-on. Az étel készítése közben ezúttal is beszélgettek, anekdotáztak a résztvevők, s a magánélet és a szakma „összefonódására” is fény derült a beszélgetés során.

Míg Végvári Ádám – jó kukta módjára – a krumplipucolásban jeleskedett, a színész úgy érezte, meg kell kérdeznie, hogy a zenész felesége hogyan élte meg az elmúlt évtizedek során, hogy sokan összekeverték a színpadi valóságot a magánélettel, és azt hitték, a Neoton énekesnőjéhez, Csepregi Évához gyengéd szálak fűzik. A zenész azt válaszolta: „a legnagyobb gáz az volt, hogy Ildikó egyszer bement a szülői értekezletre, ahol leévázták. Akkor felállt, majd haza is ment, azt hiszem. Utána engem behívattak, miszerint erkölcsileg nem megengedhető, hogy feleségem van és közben... Szóval nem értették az egész dolgot. Volt ebből gond, igen. De nagyon ügyesen vettük ezt az egészet.”

Szerencsére a feleségének volt humora, illetve volt annyira intelligens, hogy megértse, mindez miről szól. „Biztos neked is volt olyan szereped, aminek nem örült a családod” – mondta Végvári a színésznek.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva