topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

L.L.Junior Fotó Fuszek Gábor

Negyvenezres tömeget szórakoztatott a múlt hétvégén Marosvásárhelyen L.L. Junior, miközben élete egyik fontos emberét veszítette el alig pár órával korábban.

A rapper még el tudott búcsúzni a nagybátyjától, ám úton Erdélybe megkapta a szörnyű hírt. Ám a közönséget nem hagyhatta cserben, és úgy is színpadra állt, hogy közben megszakadt a szíve.

Három évtizede áll előadóművészként a színpadon Lesi László, vagy ahogy mindenki ismeri, L.L. Junior, aki már egészen kiskorában tudta, hogy a zene lesz az élete. Ezt pedig éppen annak az embernek köszönhette, akit a napokban elvesztett. A nagybátyja, Szőcsi István volt ugyanis az a valaki, aki alig hatévesen először szerepeltette egy általa írt musicalben a kis Lacikát.

– Ő rakott fel a színpadra, és ha ő ezt nem teszi meg velem hatéves koromban, nem szeretek bele ebbe az egész világba – emlékezett Junior, aki nem sajnáltatni szerette volna magát, amikor a közösségi oldalán elmesélte, miszerint úgy lépett színpadra, hogy a koncertre menet értesült a nagybátyja haláláról, hanem megmutatni, hogy olykor mennyire nem tudja a közönség, mi zajlik egy előadó szívében, miközben őket szórakoztatja.

 

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva