topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

szolnokipeter

Csodálatos kezdeményezést indított útjára Mező Misi egy nappal Szolnoki Péter halála után.

A Magna Cum Laude frontembere a közösségi oldalán kezdeményezte, hogy a Bon-Bon 56 évesen elhunyt énekesének emlékét többet között úgy lehetne méltó módon megőrizni, ha létrehoznának egy róla elnevezett díjat.

Az elmúlt években több olyan művész távozott az élők sorából, akiknek az elvesztése különleges és egyedi megemlékezésre ihlette a szeretteit, kollégáit. A 2017. decemberében elhunyt Fábián Juli emlékét zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására létrejött alapítvány és egy budapesti tér őrzi, a két éve távozott Tompos Kátyáról és a tavaly meghalt Kálloy Molnár Péterről pedig díjakat neveztek el, amelyekkel neves és tehetséges művészeket ismernek el. Ebbe a sorba szeretnének beállni a július 12-én elhunyt Szolnoki Péter pályatársai.

„Szorgalmazom, hogy Szolnoki Petiről egy zenei díjat nevezzenek el! Ha valaki, Ő méltó rá!” – írta Mező a Facebook-oldalára nem sokkal Szolnoki halála után, és úgy tűnik, az ötletet a szakma egységesen támogatja. Ismert zenészek és énekesek, számos híresség helyeselt vagy kommentelt egy szívet, jelezve, hogy a kezdeményezést ugyan szívszorítónak, de valóban ragyogónak tartják.

„Mező Misi megelőzött. Pont ezen gondolkodom tegnap óta… Ha valaki nevéhez társítva egy szakmai zenei nívódíjat el tudnék képzelni, az Szolnoki Péter” – osztotta meg a véleményét Víg Arnold, az egyik legismertebb magyar zenei producer, de láthatóan helyeselte az ötletet Curtis, Szabó Leslie, Pordán Petra, Joshi Bharat és még sorolhatnánk.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva