topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Új évad a Zenebutikon!

Nagyon megviselte Michael Jackson halála Horváth Tamást, aki éppen a pop királya miatt lett énekes.

 

 

 

Horváth Tamás már gyerekkorában is hatalmas példaképként tekintett Michael Jacksonra, aki pontosan tíz évvel ezelőtt hunyt el túladagolásban. Az énekes Jacko halálának évfordulója kapcsán vendégeskedett kedd reggel a Mokkában Illés Csabával együtt.

 

Az énekesnek hatalmas álma vált valóra azzal, hogy a gyerekkori kedvencének, Michael Jacksonnak a bőrébe bújhatott

 

A napra, amikor az a pop királya meghalt, Illés Csaba és Horváth Tamás is élénken emlékszik. Mint azt Tomi elmondta, gyerekként nagy ikon volt számára Jacko, akit bár nem ismert, a zenéjén keresztül mégis közel érezte magát hozzá, és amikor elhunyt, olyan volt neki, mintha egy családtagot veszített volna el.

"Én kivagyok akadva mai napig ettől a sztoritól, számomra sok-sok a kérdőjel, és szerintem sosem fogjuk megtudni az igazságot" - mondta Horváth Tamás, aki biztos abban, hogy a mai sztárok nem tudnak olyan zenéket alkotni, mint amiket annak idején Jacko. Elmondása szerint éppen a pop királya miatt lett énekes.

 

Horváth Tamás elmondta: ugyan ő is látta a sokakat megbotránkoztató Leaving Neverland című dokumentumfilmet, amelyben két felnőtt férfi arról mesél, hogy gyerekkorukban szexuálisan molesztálta őket az 50 éves korában elhunyt énekes, számára mégis sokkal fontosabbak Jacko zenéi és az, hogy mit akart rajongóinak átadni nótáival.

 

 

Forrás: Blikk

Kiskép: Horváth Tamás Instagram

Fotó: Horváth tamás Facebook
 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva