Zámbó Jimmy (†42) legnagyobb fia felhagyott a vidéki élettel, ismét a fővárosba költözött.
– Egy évre vettük ki ezt a klassz kis lakást. Reméljük, ez lesz az utolsó albérletünk, mert jövő ilyenkor már saját házat és gyereket is szeretnénk – magyarázta Zámbó Krisztián (39), aki természetesen a menyasszonyával, Takács Zsuzsival (28) költözött a Budapest dél-keleti részén található emeleti garzonlakásba.
– Bútoraink alig vannak, és még a képeket se tettük fel a falakra, de apám mikrofonja már itt áll. Most szükségem is van a földöntúli támogatására, mert saját dallal jelentkezem – magyarázta az énekes, aki a mai napon debütál a Vörös rózsa című számmal, amely részben a saját szerzeménye.
A Király első házasságából született Krisztián ereklyeként őrzi a 30 éve gyártott mikrofont, amely a maga idejében világszínvonalúnak számított.
– Néhai édesapám ezt még akkor vette, amikor amerikai szórakozóhelyeken zongorázott és énekelt, és elhatározta, a zenére építi az életét. Sosem felejtem, ahogy nekem továbbadta, és sajnálom, hogy akkor még nem álltam készen arra, hogy énekesként hinni tudjak magamban – fűzte hozzá Krisztián, aki a trönktárcsás állványt is megörökölte.
– Sokat jelentett apámnak ez a mikrofon, a legelső koncertjein is ezt használta, méghozzá ezzel az állvánnyal.
Krisztián nagyon szoros kapcsolatban volt az édesapjával (fotó: Zánbó Krisztián Instagram)
Sokat költöztek
Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsi már többször is szakítottak, de mindig újra egymásra találtak, és közben sokszor költözködtek. Körbelakták Budapest környékét, de néhány éve a XIII. kerületben is volt albérletük, az utóbbi hónapokban pedig Zsuzsi megözvegyült édesapjánál éltek, a nyugdíjas vegyészmérnök siófoki házában.
– Jövendőbeli apósom csodálatos ember. Tőle kaptuk ezeket az ablakba ültetett fűszernövényeket, paradicsom- és paprikapalántákat – mondta Zámbó Krisztián.
Az énekes Facebook oldalán posztolt fotójából kiderül, hogy megkérte párja Zsuzsi kezét és Édesapjáhóz szólt a bejegyzésben:
Krisztián, Édesapja dalait több ízben énekelte már a Zeneexpressz színpadán.
Forrás: Blikk


